Bali
Jáva
Nusa Tenggara
Szumátra
Kalimantan
Sulawesi
Maluku
Irian Jaya
Küldjél cikket
és fotókat!

hirdetés


Lewoleba, tengeri cigányok cölöpökön

Az utazók többsége Lamarela, a Lembata sziget déli oldalán található hagyományos bálnavadászfalu miatt jön Lewolebaba. Szemben velem, mert én csak közbülső állomásnak tekintettem legkeletibb úticélom, Pulau Alor felé. Ez ugyan nem jött össze (a miértekről ld. keretes cikk: Miért nem jutottam el Alorra) , viszont újabb tapasztalatokkal gyarapított az indonéz közlekedési viszonyokat illetően.

Néhány éve a Lewolebaban élő tengeri cigányok a sziget füstölgő vulkánja előtti öbölben halászták a gyöngyöt, de ma már csak a halak érdeklik őket; Lewoleba, Pulau Lembata

Visszatérve Lewolebara: a larantukai hajó a város szélén fekvő minikikötőbe fut be, ahonnan gyalog kb. 10 perc a kb. húszezer lakosú település. A gyalogtúra során nyugodtan lehet gyúrni tüdőszilikózisra, a kikötőből a városba induló kisbuszok hihetetlen porfelhőt hagynak maguk után. Rossz nyelvek szerint az út nemrég épült, de a haveri/családi alapú munkaleosztásnak köszönhetően az aszfalt nem bírta sokáig a trópusi napot, s mára jórészt csak foltokban maradt meg. A városig hátizsákkal nem érdemes elmenni, mert a főút mellett balra, a tengerparton fekszik a környék legjobb panziója, a Lile Ile. Egyszerű, de tiszta szobái az Ile Api vulkánra/tengerre néznek (ld. szállás). Új infó (2003): az utat újra burkolták, tehát nem kell aggódni a tüdőnk miatt ;)

Miért nem jutottam el Alorra? Avagy kis kiegészítés a helyi közlekedési viszonyokról

Útibeszámolók ritkán szokták kiemelni azokat a helyeket, ahová az utazó nem jutott el. Ilyen értelemben az alábbi cikk érdekes kivételnek számít. Az ok, amiért úgy döntöttem, mégis írok, nagyon egyszerű: Alor, és az előtte fekvő Pantar nagyon elszigetelt szigetek a Solor-Alor szigetvilágban, ha valaki eljut idáig, nyakig merítkezhet a lefutottam a térképről fílingben. Alor azonban még egy érdekességgel szolgál: a kb. 60 km hosszú szigeten a meredek hegyek és mély völgyek azt eredményezték, hogy jelenleg is vagy 50!!! különböző nemzetség él a szigeten, nagyjából ugyanennyi nyelvet beszélve. Az egyes törzsek még most is gyanúsan méregetik egymást, az 50-es években pedig vitáik rendezésére teljesen elfogadott eszköz volt közöttük a fejvadászat. Minden adva van tehát az adrenalinszint fokozásához, Alor tájai ráadásul egyedülállóan szépek.

És most jöjjön az eredeti kérdés, miért nem jutottam el Alorra? Mert lerobbant a hajó, amivel mentem volna és öt nap várakozás után sem volt hír arról, hogy megjavították. Ha ennek ellenére el akartam volna jutni Alorra, vagy méregdrágán bérlek valamilyen hajót, ami akár pár száz dolcsi is lehet, vagy visszamegyek Maumerebe (szerencsés esetben 1 nap), ahonnan valamelyik ritkán induló repülőgéppel próbálkozom, ami azonban szintén nem olcsó mulatság. Esetleg Larantukaban (Flores) próbálok feljutni a ritkán járó és általában reménytelenül telített Kupangba (Timor) tartó, Aloron is megálló személyhajóra. Lényeg: a 120 km-es tengeri út jobbik esetben is eltartott volna vagy 3 napig, a visszaútról már nem is beszélve. Ennyi időm pedig nem volt. Tanulság? A külső szigetek látogatásánál sok utazási idővel kell számolni.

Új infó (2003): azóta eljutottam Alorba, az előző út óta (2001) megjavították a hajót ;)) Este 6 körül indul a hajó Lewolebaból (ez a hajó Larantukaból (Flores) indul), reggel 8 körül áll meg Pantaron, és kb. délután 2-kor van Kalabahiban, Alor "fővárosában". A körülmények a hajón nagyon egyszerűek, érdemes vizet és némi élelmet vinni, mert a hajón nincs büfé. Repülővel is lehet menni, Kupang (Nyugat-Timor) - Kalabahi (Alor) egy irányba kb. 45 USD.

Az indonéz származású, de Hollandiában született tulajdonos, Jim, úgy nyolc éve él itt helybéli feleségével és két kisgyerekével. A bőrszínétől eltekintve magassága, gondolkodása, mentalitása alapján abszolút natúrnyugati házigazda remek infómappát állított össze a helyi érdekességekről, térképekkel és sztorikkal, amit szívesen bocsát vendégei rendelkezésére. Érdemes vele beszélgetni, hihetetlen mennyiségű történetet tud többek között a helyi animista-keresztény többségről, a lamaholotokról, ráadásul mind a mai napig képes kívülállóként szemlélni az eseményeket. Amennyiben valakit csillapíthatatlan filmelvonási tünet kínoz, és elege van az éjszakai buszokon előszeretettel vetített hong-kongi karate-eposzokból, Jimnél csekélyke díjazás ellenében esténként akár a nyugati kultúra színvonalasabb terméseit is élvezheti (még művészfilm is akad). A házigazda komoly Video CD gyűjteménnyel rendelkezik, tehát lehet miből mazsolázni.

Mit lehet csinálni? A piacot mindenképpen érdemes megnézni, raklappal árulják a helyi ikat ot (különleges szálfestéssel készülő kézi szőttes), a bozótvágó késekről és egyéb hasznos dolgokról nem is beszélve. Minden tudatmódosítás iránt nyitott felfedezőnek ajánlom figyelmébe a Sirih Pinang ot. Az öreg néniknél kapható, magyarul bételdió névre hallgató, teljesen legális különlegességet a helyiek mérsékelt beállást okozó élvezeti szerként használják. Főleg a nők kaptak rá, hiszen nekik nem igazán ildomos a dohányzás. Tehát marad a bételdió-rágás, amitől viszont olyan piros lesz a foguk, hogy mosolygás esetén megijed tőlük az ember. A használatot illetően Jim bárkit szívesen eligazít Sirih Pinang ügyben.

Mbawaig mindenképpen érdemes elmenni, a hagyományos, cölöpökre épült házakból maradt még néhány, ezeket érdemes megnézni. További érdekesség a helyi kéziszőttes -- többnyire fekete, benne hímzéssel --, amit akár készítés közben is meg lehet szemlélni. Ez utóbbi tényleg szép, ráadásul ízlésesen egyszerű, és a helyiek örülnek, ha tisztességes alku után eladhatják nekünk.

A tengerparton, ill. egészen pontosan a tengeren, közvetlenül Jim panziója mellett bajo falu található cölöpökön álló házakkal. Szemben a mezgaz-tevékenységet preferáló többségi lamaholotokkal a muszlim bajok, azaz tengeri cigányok, mint nevük is árulkodik, igen szoros viszonyt ápolnak a tengerrel. Azt tartják róluk az indonézek, hogy csak akkor jönnek ki a partra, ha kereskednek vagy ha ápolni kell őket, egyébként 3-4 generációs családokban róják a tengert hajóikon. A huszadik század számukra is hozott némi változást, így ma már akár le is telepednek. De szigorúan csak a tenger fölé, leginkább cölöpökön álló házaikban.

Lewolebaban a legjobb szálláshely a Jim és családja által üzemeltetett panzió, a szobák tiszták, az árak mérsékeltek, Lewoleba, Pulau Lembata

A bajok halászatból és tengeri állatok, mint pl. tengeri uborka begyűjtéséből élnek, Lewolebaban azonban gyöngyhalászatra szakosodtak. Ki lehet velük menni a tengerre, sőt állítólag merülni is lehet kissé régimódi búvárszerkójukkal, jómagam azonban nem próbáltam. A másik érdekesség, amivel nem éltem, az Ile Api vulkán megmászása. Kb. hat óra a mászás, és érdemes vezetőt keresni a túrához. Új infó (2003): Sajnos a bajok felhagytak a gyöngyhalászattal, mert a japán befektető, aki biztosította nekik a búvárfelszerelést, elment, de csekély díjazás ellenében kihajóznak az érdeklődővel a tengerre, és hagyományos felszerelésükkel megmutatják, hogyan is csinálták régen.

Tipp: Lewoleba a leghidegebb tengerparti város, amivel Indonéziában találkoztam, érdemes néhány melegebb cuccot készenlétben tartani. Napközben 35 fokos meleg, este viszont kegyetlen zima van: én sapkában, polárban és hosszúnadrágban aludtam a takaró alatt.

Szállás: Lile Ile panzió, a kikötő és a város között fekszik kb. félúton, a tenger felé kell elágazni; új infó (2003): kb. 2 USD reggelivel együtt!!!; 1 USD-ért ízletes indonéz kaja (délben és/vagy este), a szálláshoz közös mandi kapcsolódik, melynek vize estére egészen hűvös tud lenni.

Kaja: Jim konyhája mellett további lehetőség a városban lévő étterem (masakan padang), a főúton van a Hotel Rejekivel srégen szemben; egyszerű és ízletes ételek kaphatók olcsón.

Hogyan jutok el / Hova tovább? Kisebb hajók akár napnaponta ingáznak a környező szigetek (Solor, Adonara) és Lewoleba között, ill. Larantukaba is naponta van járat. A távolabbi helyekre -- Pantar, Alor -- hetente kétszer megy nagyobb hajó (hogyan tudom kideríteni, mikor? ld. tudnivalók Indonéziáról - Helyi Közlekedés), a Timorba tartó hajók nem érintik Lembatat, tehát vissza kell menni Larantukaba. Lamarelaba legalább hetente egyszer megy hajó Lewolebaból. Új infó (2003): Repülővel Kupang (Nyugat-Timor) -- Lewoleba (Pulau Lembata) egy irányba kb. 20 USD.

Cikk a szigetről (térképpel)

Cikkek és képek: minden jog fenntartva ©




ÚJ - Tanjung Puting, dzsungeltúra orángutánokkal
Kalimantan egyik legszebb nemzeti parkjában testközelből lehet tanulmányozni a számos emberi vonást mutató vörös szőrű főemlősöket.


Lamalera, cetvadászat szigonnyal
Balitól 800 kilométerre a mai napig ámbrás cetekre vadásznak a helyiek. Hogyan lehetséges ez, mikor a bálnákat nemzetközi egyezmények védik?



G. Rinjani, hegymászás kis segédlettel
A Rinjani 3.726 méteres csúcsát megcélozva jó erőnléttel sem érdemes versenyezni a hordárokkal. Cigizve és strandpapucsban is lenyomják a turistákat.



Komodo - sárkánygyíkok ne kíméljenek!
Komodon nem lehet csak úgy elcsatangolni, hogy önállóan nézegessük a sárkánygyíkokat, mert kellemetlen meglepetés érhet. Itt megtudod, miért.



Tulamben, búvárfalu partközeli hajóronccsal
Az Indonéz tengerek fajgazdagsága és az első osztályú látási viszonyok kivételesen érdekes merülőhellyé teszik az itteni vízeket.