Bali
Jáva
Nusa Tenggara
Szumátra
Kalimantan
Sulawesi
Maluku
Irian Jaya
Küldjél cikket
és fotókat!


Gunung Rinjani, hegymászás kis segédlettel

Kevés helyen lehet Indonéziában ilyen egyszerűen 3.000 méter feletti hegyet mászni. Hogy egészen pontos legyek, 3.726 méterről van szó a Lombokon található Gunung Rinjani esetében. A gond a hegyi túrákkal Indonéziában általában az, hogy nincs megfelelő felszerelés. A trópusokra kevesen visznek magukkal magashegyi túraszerkót (pedig éjszakánként 3.000 méteren akár 0 fokra is lecsökkenhet a hőmérséklet!), felszerelés bérlésére pedig a legtöbb helyen nincs mód. A Rinjanira ez nem áll, számos helyi falu a túrázókból él a turistaszezonban, bőven akad tehát lehetőség szerelés bérlésére.

A 3726 méteres Gunung Rinjani Lombok legmeghatározobb pontja, még a felhők felett haladó repülőből is jól látható; Rinjani, Lombok

Van azonban egy ennél is nagyobb gond az önálló túrázással kapcsolatban: nincsenek megfelelő térképek, és így, ha valaki nem ismeri a forrásokat, könnyen hiánycikké válik számára a víz. Ez pedig a trópusi nap alatt csúnyán végződhet. A Rinjani esetében ez sem gond, hiszen Balitól kezdve a környékbéli falvakig, rengeteg helyen kínálnak vezetett túrákat. Ha pedig valaki egyszer már megmászta a hegyet, fogja tudni, hol vannak a vízlelőhelyek. Így a következő túra már lazán (vagy lazábban) vállalható, akár önállóan is.

Aki mindenképpen túravezető nélkül szeretné megmászni a Rinjanit, szegődjön valamelyik csoport nyomába. A táborhelyeken a túravezetők megmutatják a vízlelőhelyeket (a Lonely Planet útikönyv 2000-ben megjelent kiadásaiban már térképek is vannak a hegyről, de a vízlelőhelyekről csak leírás található -- ez volt az egyik ok, ami miatt inkább a szervezett túra mellett döntöttem. A másik: vezetővel időt lehet megtakarítani).

Önálló mászás esetén azt is érdemes végiggondolni, akarunk-e cipelni legalább 4-5 liter vizet (a vízlelőhelyekig ki kell húzni valahogy), hálózsákot és sátrat (a második tábor már 3.000 méteren van, fúj a szél, és kifejezetten hűvös az éjszaka), az élelemről már nem is beszélve. Szóval meg lehet csinálni, csak jól fel kell készülni rá.

Túrafelszerelés akad a környékbéli falvakban, élelmet azonban máshonnan érdemes hozni (pl. Mataram), mert konzerv stb. itt már nehezebben szerezhető be. A szervezett túrán való részvétel megkímél ettől is, a tour guide mindent intéz, sőt még hordárokat is fogad. Utóbbiakról ld. a keretes cikket.

Kik is azok a hordárok?

Számunkra, nyugati látogatók számára nagyon különleges emberek, akik évközben egyszerű mezőgazdasági munkásként tengetik életüket, a turistaszezon kezdetével azonban hegyi terminátorokká változnak.

Szervezett túrákon nélkülözhetetlenek, hiszen a legtöbb turista nem szeret cipekedni, pláne nem a trópusi nap alatt, vagy a páradús dzsungelben. Márpedig valakinek fel kell vinnie a hegyre a hálózsákot, a sátrat, az élelmet és a vizet. Hozzávetőleg másfél turistára jut egy hordár, aki kb. 25 kiló felszerelést cipel fel a hegyre.

Ők, a hordárok bambuszrúdra rögzített kosarakban viszik a turisták szerkóját a vállukon, míg mi, turisták, legfeljebb könnyű, öt kilós hátizsákkal vágunk neki a hegynek. Ők strandpapucsban teszik meg a 3000 méteres magasság fölé vezető túrát, míg mi inkább a goretexes túrabakancsot részesítjük előnyben. Ők cigivel a szájukban haladnak nevetve előttünk, míg mi izzadva kapaszkodunk felfelé és csak kapkodjuk a levegőt. Ők felállítják nekünk a sátrat és még vacsorát is főznek, amikor mi már csak pihegünk, és a holnapi nap túlélésén törjük a fejünket. Míg mi hálózsákba bújva durmolunk a sátorban, ők vékony lepedővel takaróznak a 2-3 fokos hidegben a szabad ég alatt, és legfeljebb egy nylonzsákból készült szél/esőfogó védi őket 3000 méteren az időjárás viszontagságaitól. Nekünk mindez buli, nekik viszont szerény jövedelmük elengedhetetlen kiegészítoje. 24 órás szolgálat napi öt dollárért.

Minden tiszteletem az övék.

A csoportok általában Senaruból indulnak (600 m tengerszint felett), de lehet a túrát Sembalunból is indítani (Senaru esetén Sembalunba érkezik a csoport). Indulás reggel vagy kora délután, az első szakasz a hegyet övező dzsungelbe vezet. Este a kráter közelében állítják fel a hordárok az első tábort. Vacsora után többnyire gyors bealvás következik, a hordárok még vizet vesznek a közeli forrásból. Másnap lassan eltűnik a dzsungel, szavannás területek következnek. Innen már csak egy óra a kráter széle (kb. 2.800 m), ahonnan álomszerű panoráma nyílik a krátertóra és a kráter legmagasabb pontjára, ami egyben a Rinjani csúcsa. Nem tűnik messzinek, pedig még legalább másfél nap van hátra a hegytetőig.

A kráter szélétől meredek út vezet lefelé a tóhoz, pár óra és a csoport megérkezik a hőforrásokhoz, ahol pihenésképpen érdemes megmártózni a természetes, termálvizes medencékben. A helyi halászok, akik maguk is feljárnak ide a falvakból 2 USD-ért kínálják a halat, amit a hordárok készséggel elkészítenek. Ebéd után jön a neheze: újabb mászás 3.000 méter magasra, a második táborhoz. A táborhelyen és környékén gyér a vegetáció, lávatörmelék borítja a talajt. A hordárok vizet vesznek, és tűzifát gyűjtenek a vacsorához. Kemény zima uralkodik, nem lehet több 2-3 foknál. Az összes rendelkezésre álló ruhadarab felvétele után is jólesik a tűz mellé kucorodni.

A harmadik napon hajnali 3-kor kel a csapat A sötétben fejlámpával tájékozódunk, próbáljuk megtalálni a kráter meredek gerincét. Három órával később az első napsugár már a 3.726 méteres csúcson talál bennünket, ahol jól esik a pihenés, mert az utolsó 300 méter mindenkinek kivette az erejét. Az utolsó szakasz azért nagyon nehéz, mert a talajt vastagon borító laza lávagörgetegnek az a rossz tulajdonsága, hogy kettőt lépve kapásból másfelet visszacsúszik az ember. A lefelé vezető út már könnyebb. Szinte szörfölni lehet az apró köveken.

Strandpapucs, bambuszrúdra rögzített 25 kg-os kosarak és cigi. Mégis jobban bírják a hordárok a hegymászást mint a legtöbb turista; Rinjani, Lombok

A csúcsról lefelé jövő csoportok általában késő délután érnek Sembalunba. A falu előtti utolsó, kb. 10 kilométeres szakaszon külön értékeljük a hordárok helyismeretét, mert kiderül, hogy a túravezető bizonytalan a dolgában. A fű magas, és helyenként eltakarja az ösvényt. Önálló mászás esetén ez az egyik legkritikusabb rész, itt könnyen el lehet eltévedni, márpedig ekkorra már a legedzettebbek is elfáradnak. Sembalunból bérelt autó visz vissza Senaruban, ahol a csoport mászáshoz nélkülözhető cuccai maradtak (érdemes a kiindulási helyszínen hagyni a felesleges holmikat, hacsak valaki nem akar 20 kilós zsákkal mászni). A három napos túra elég strapás, érdemes a következő napot pihenéssel tölteni.

Mit lehet csinálni? Aki eddig nem jött rá, annak nem tudok segíteni...

Egyébként Senaruból akár kisebb kirándulásokat is lehet tenni a környező őserdőbe. Pl. a nemzeti park, azaz a Rinjani felé indulva az út bal oldalán van egy elágazás, ami álomszerű vízesésekhez vezet. Az elsőt könnyű megtalálni, kb. 20 perces gyaloglás. A következő már kicsit beljebb van, az előzőtől úgy 30 percre.

További érdekessége a környéknek a Senaru felett fekvő Desa Adat Senaru, azaz a hagyományos falu. Itt valóban egyszerű körülmények közepette élnek a hegyiek, de kicsit már skanzen jellege van a dolognak. Állítólag mostanában pénzt is szednek a látogatóktól. Ettől függetlenül megéri megnézni. Mikor utoljára jártam a faluban, épp befejezték az aratást: már a rizst csépelték. A művelethez az asszonyok és a fiatal lányok egy vályúszerű alkalmatosságot használtak, és hosszú cölöpökkel csépelték ki a rizsszemeket. Európában talán a múlt század első felében lehetett még ilyesmit látni. Aki tehát érdekes időutazásra vágyik, menjen el a Desa Adatba, még akkor is megéri, ha idővel egyre turisztikusabb lesz a környék.

A hegy teteje valójában a bal oldalon látható kráter legmagasabb széle. Felmászni rá csak az előtte látható gerincen lehet; Rinjani, Lombok

Szállás: Senaruban bőven van szálláshely, az általam kipróbált Pondok Wisata Achita Bayan 3 USD-be került.

Kaja: A szálláshelyek kis éttermek is egyben, többnyire egyszerű menüvel. Gilivel összehasonlítva olcsó, de távolról sem annyira ízletesek az ételek.

Hogyan jutok el / Hova tovább? Aki szervezett úton vesz részt, bérelt járművel jut el Senaruba. Ez természetesen drágább, de kényelmesebb és egyszerűbb. Mataramból, azaz Lombok fővárosából tömegközlekedéssel is el lehet jutni ide, de érdemes legalább egy napot számolni rá, mert ritkák a buszjáratok északra. A továbbutazásra is ez áll, azzal az apró különbséggel, hogy Senaruban mindenki azt fogja mondani, nincs tömegközlekedés pl. Labuhan Lombokba (ebből a keleti kikötővárosból lehet továbbutazni Sumbawara). Ez természetesen nem így van, de a helyiek mindig reménykednek, hogy találnak valakit, aki vagy kényelmes vagy balek. Nekem úgy 10 USD körül próbáltak elsütni egy bérelhető buszt Labuhan Lombokba. Mivel az ajánlat nem volt meggyőző, másnap reggel inkább lementem kisbusszal Ancak Bayanba (30 Cent), majd onnan Labuhan Lombok felé "repített" a helyi buszjárat (70 Cent). A buszmegállóból az ojek, azaz bérmotoros 15 Centért vitt ki a kikötőbe. Mennyivel másképp hangzik, mint a 10 USD...

Cikk a szigetről (térképpel)

Cikkek és képek: minden jog fenntartva ©




ÚJ - Tanjung Puting, dzsungeltúra orángutánokkal
Kalimantan egyik legszebb nemzeti parkjában testközelből lehet tanulmányozni a számos emberi vonást mutató vörös szőrű főemlősöket.


Lamalera, cetvadászat szigonnyal
Balitól 800 kilométerre a mai napig ámbrás cetekre vadásznak a helyiek. Hogyan lehetséges ez, mikor a bálnákat nemzetközi egyezmények védik?



G. Rinjani, hegymászás kis segédlettel
A Rinjani 3.726 méteres csúcsát megcélozva jó erőnléttel sem érdemes versenyezni a hordárokkal. Cigizve és strandpapucsban is lenyomják a turistákat.



Komodo - sárkánygyíkok ne kíméljenek!
Komodon nem lehet csak úgy elcsatangolni, hogy önállóan nézegessük a sárkánygyíkokat, mert kellemetlen meglepetés érhet. Itt megtudod, miért.



Tulamben, búvárfalu partközeli hajóronccsal
Az Indonéz tengerek fajgazdagsága és az első osztályú látási viszonyok kivételesen érdekes merülőhellyé teszik az itteni vízeket.